KGyST

Érdeklődve figyelem azokat az embereket, akik részben koruknál, részben szocializációjuknál fogva nem kaptak lehetőséget arra, hogy gyerekként számítógépet tönkretegyék játékként is kipróbálják: teljesen másképp közelítenek a gépekhez. Ha megmutatunk nekik valamit úgy, hogy azt meg is értsék, el is kezdjék használni, majd mondjuk, egy év múlva visszanézünk, akkor a két populáció totál másképp viselkedik.

A gépekkel együtt felnőttek szinte biztos, hogy kipróbálják az új lehetőségeket, kombinálnak és felfedeznek, ők valószínűleg többet fognak tudni, mint amit nekik mutattunk.

A gép nélküli társaság szinte biztos, hogy, ha egyáltalán megmaradt bennük valami, kevesebbre fognak emlékezni, mint az eredetileg átadott tudás, meggyőzik magukat, hogy ez nekik mégsem kell, visszavonulnak a szűkös, de biztos rutinjuk mögé. Számukra a gép nem próbálgatni való játék, hanem drága irodagép, a többség meg a fénymásolóval sem szórakozik. Egy magyar nyelvű regisztráció meghaladja a képességeiket, gyakran az interaktivitás is kiesik (nem olvassák el a gép által közölt információt).

Ha a készülék elromlik, ezek az emberek szakembert akarnak hívni. Egy ismerősöm, vagy tíz éve, valami nevetséges probléma előkerülésénél ki is hívott egyet, aki a kiszállásért szemrebbenés nélkül bevasalt (akkor) 10 ropit, majd a probélma megoldása nélkül távozott. (Állítom, a gép bekapcsolása után 3 perccel, egy kis reinstall után, minden oké volt.)

Az egyik, messzire vezető kérdés, hogy napjainkban a játék (=kockázatmentes szimuláció) a problémamegoldás egy fontos szelete lett, a másik, hogy vajon a számukra hogyan lehet szoftvert fejleszteni? Velük mi lesz az információs társadalomban? Vagy az miattuk elmarad?