KGyST

Ez a Gizmodon talált, az általam egyébként nem különösebben kedvelt TED-en bemutatott ketyere egy érdekes problémára mutat rá: látványos felhasználói interfészt fejleszteni lehet, de nem érdemes: a tíz ujjunk által nyújtott lehetőségeket már majdnem teljesen kihasználtuk, ennél lényegesen többet csak akkor fogunk tudni, ha a gépek közvetlenül a gondolatainkat tudják majd olvasni, ami talán nincs is olyan messze.

A kamerás-projektoros szerkentyűnek az inputja és az outputja is egyedi. Az inputként használt négy színes ujjal mindig ugyanaz a baj, mint az összes többi hasonló invencióval, pl. a Microsoft Surface-szel, hogy tudniillik a felkaroknak és a könyököknek a mozgása nem túl jól koordinált, sok hibát tartalmaz, "zajos", az ember nem véletlenül végzi a finom munkát a csuklóját letámasztva, a tíz ujjával. Így az ehhez hasonló beviteli eszközök mindig megmaradnak az érdeklődést keltő, de komoly munkára alkalmatlan dolgok világában, a bevitelre meg megmaradnak a különféle nyomógombok, tekerentyűk.

A kijelzőként funkcionáló projektor sem érdektelen, de azt mindenki tudja, hogy napon a színes LCD-k is gyakran láthatatlanok, hát még egy projektor. Ez csak akkor működne, ha a képet közvetlenül a szembe vetítjük. De ez meg reménytelenül bonyolult.

Még egy forradalmi változás képzelhető el könnyen: olyan billetnyű nélküli notebook, aminek az hajlékony érintőképernyője alatt a régi mátrixnyomtatóhéhoz hasonló, kis tűkből álló raszter van, így a látvány és a tapintás a hagyományos érzékelőkhöz nagyon haonlóah kapcoslódhat össze, a billetnyűk felirata és tapintható kerete is változtatható. Ezután már tényleg a gondolatolvasás jöjjön.