KGyST

Az eredeti jpg

A Mantiuk 06-tal feldolgozott raw

A Fattallal feldolgozott raw

A kész kép

Ez egy három részesre tervezett sorozat második része, az első rész itt, a második itt van.

A képeket én jelenleg Luminance HDR-rel és GIMP-pel dolgozom fel, mindkettő ingyenes.

A villámok meglehetősen szélsőséges fényviszonyokat generálnak, a zivatarfelhő pedig, különösen, ha közel van, meglehetősen semleges, unalmas háttérként jelentkezhet. Emiatt abszurd módon egyaránt kezelni kell a nagyon nagy és a nagyon kicsi fényintenzitás-különbségeket, emiatt érdemes a képeket a mindent elkenő jpg helyett raw-ba menteni, majd HDR technikával feldolgozni.

A raw-ot megnyitva, a gammát úgy állítom be, hogy a kép a lehető legkontrasztosabb legyen, majd tónustérképezem (Tonemap). Az egyik operátor, amit használok, a Mantiuk 06, szinte csak alapbeállításokkal. (A Detail levelt 1-ről max 5-re érdemes állítani, ez több részletet eredményez.) A program jó darabig eldolgozgat vele, amikor készen van, ennek a képnek a szintjeit mindenképpen érdemes állítgatni (Adjust levels). A kép mentése után lefuttatom a Fattal operátort is, alapbbeállításokkal, ezt is mentem. Egy dologra érdemes figyelni, 5000 pixelesnél nagyobb képeknél a Luminance nagyon belassul, bár ez főleg a panorámáknál okoz problémát.

A keletkezett három képet (a kamera eredeti jpg-jét és a két, Luminance HDR-rel készítettet) egymásra pakolom GIMP-ben, külön rétegként (érdemes csak az egyiket megyitni, a másik kettőt Húzd és vidd-del ráejteni, automatikusan rétegként nyitja meg őket). Alul lesz az eredeti, rá Normál módban jön a Mantiuk 06, legfelülre Rávetítés/Overlay módban a Fattal. Az átlátszóségokkal kell variálni, hogy a kép a lehető leglátványosabb legyen, a Fattal lehet 100%-os, a Mantiuk 06-os általában 30-60%-os, a jpeg háttér meg értelemszerűen 100%-os. Az eredményt a feldolgozás végén érdemes vágni és forgatni, majd menteni.

Ez egy három részesre tervezett sorozat második része, az első rész itt, a harmadik itt van.

Akkor most fényképezzünk.

Először az MDFB működéséről:

A képernyő(memóriá)t figyeli, x*y téglalapra  osztja fel, és a téglalapok (kiválasztott pixeleinek) fényességének (vagy egy-egy csatornájának) az összegét figyeli. Ha a cella fényessége megváltozik, exponál.

A fontosabb paraméterek:

• Paraméter beállítás: a szkript több paraméter-készletet is el tud menteni (nagyon hasznos! Pl. külön készletet lehet létrehozni az éjszakai, vagy a nappali fényképezéshez), éppen melyiket használjuk (alapértelmezettként a 0-ást).
• Colums/Rows: ennyi cellára osztja fel a képernyőt
• Treshold: küszöbszint, az ennél nagyobb fényintenzitásváltozásnál exponál
• Triger delay (0.1 sec): ennyiszer 0,1 másodpercet vár az exponáláselőtt, ez célszerűen 0
• Masking: a kiválasztott cellákat használja, vagy a ki nem választottakat (érdemes ezt nem keverni)
• Mask rows: Columns Left/Right/Rows Top/Bottom:  A képernyő szélén hány sornyi cellát ne vegyen/vegyen figyelembe
• Shoot fast=0, ...: Értelemszerűen 0

A fényképezésről általában

A gépet állványra kell mindig tenni (bár használható kézből is). Az ideális zivatar olyan messze van, hogy a felhő egésze befér a látómezőbe (ha a zivatar közepében vagyunk, akkor pl. a hátunk mögött csapkodó villámokat nem tudjuk fotózni, emellett az eső sem örvendetes, többek között a villámot is takarja). A gépet teljesen manuálisan kell használnunk, azaz egyrészt az AF Lockot be kell kapcsolnunk, másrészt a zársebességet-rekesznyílást be kell állítanunk. (Ezeket a CHDK -menüből is lehet állítani, de az kicsit macerásabb). Mindenképpen javasolt a kép raw-ba (is) mentése.

A szkript beállításakor a legfontosabb a cellák maszkolása úgy, hogy a látómezőbe semmilyen mozgó tárgy ne kerüljön (a fák belógó levelei problémásak mindig).

Az egyszerű eset: fényképezés éjjel

Az északai fényképezés elsősorban azért egyszerűbb, mert gyakorlatilag tetszőlegesen hosszú expozíciós időket alkalmazhatunk (és érdemes is alkalmazni, akár 5-10 másodpercet is), a háttér nem fog beégni, csak a kisülés elejét kell körülbelül elkapni, és nem kell a végével bíbelődni.

Az éjszaka fényképezett villámok látványosabbak is: az erősebb kontraszt a villámok finomabb részleteit is megmutatja, a felhők szokatlan (alulról) megvilágítása is izgalmassá teszi a képet. Emellett a hosszabban exponált képekben egyszerre több villám is megjelenhet.

A tipikus éjszakai fényképezés 1-5 másodpercet használ ISO 100-nál, persze végtelenre fókuszálva. Lehet kis rasztert (6 sor*6 oszlop) is használni, alacsonyabb küszöbszinttel (pl. 10), de vigyázva arra, hogy a CCD zaja ne okozzon véletlen exponálást. Ha a villámok java része a felhőn belül marad, érdemes lehet a nappali fényképezéshez hasonló, magas küszöbszintű exponálást használni, ami csak a közvetlenül látszó villámra exponál.

A problémás eset: fényképezés nappal

A nappali villámfotózás fő problémája, hogy a gép hajlamos már akkor exponálni, amikor az elektromos kisülés még a felhőn belül van, de visszfénye már elég erős. Ez az éjszaka alkalmazott több másodperces expozíciós időknél nem problémás, de nappal az 1/50-1/500  másodperces expozíció időkkel exponálva gyakran a villám elé fényképez a kamera.

A megoldás csak a villám közvetlenül látszó magas fényére exponálni, magas küszöbszinttel. Nappal tipikusan a lehető legtöbb és legkisebb cellát kell alkalmazni (nálam 30*30) viszonylag magas, 20-30-as küszöbbel.

Nappal a fényviszonyok is gyorsabban változnak, a kamera zársebességét időnként aktualizálni kell.

Ez egy három részesre tervezett sorozat második része, a második rész itt, a harmadik itt van.

Már többen kérték, hogy írjam le, hogyan fényképezem a villámaimat. Az első részben a szükséges szoftverek istalljáról és beállításairól lesz szó.

A CHDK (Canon Hack Development Kit) a Canon kompakt (Ixus és Poweshot) gépeihez készült amatőr firmware-módosítás, mely, az extra opciók mellett programozható is, a vele használható gépeket alkalmassá téve jó pár izgalmas feladatra, többek között villámfotózásra is.

***FIGYELEM!!! A CHDK-t a gyártó nem támogatja, használata a garancia elveszésével járhat, csak saját felelősségre használható!!!*** (Állítólag biztonságos)

Előnyei a többi módszerhez képest:

• Teljes értékű fényképeket produkál, ellentétben a videokamerával felvett és kivagdosott képekhez, itt megkapjuk a fényképezőgép felbontását és teljes dinamikai tartományát (pl. raw képek készülhetnek)
• A villám kisülésének időpontjában exponál, kiküszöbölve a hosszú expozíciós módszerek problémáit (pl. nappal is lehet vele dolgozni)
• Automatikus (kényelmes)
• Hatékony, viszonylag kevés szemetet termel

Hátrányai:

• Csak kis (gyenge) gépeken elérhető, a komolyabb (DSLR) gépeken tudtommal nem.
• Nem megoldott USB-n keresztül más gépek vezérlése - pedig ez lenne az igazi

A CHDK innen tölthető le, figyelni kell a kamera típusa mellett a firmware egyezésére is. A zip-et fölösleges kicsomagolni.

A programot memóriakártyára a Cardtricks nevű programmal telepíthetjük (formázza a kártyát, azaz minden adatot töröl!), innen bootol fel mindig a fényképező bekapcsolásakor. Aki lusta elolvasni a fórumbejegyzést, annak itt egy link a legújabb, 1.44 verzióra (az utsó szerkesztés 2009 februári, azaz a proggi elég stabil, nem fog hetente változni). A CHDK pár száz kB helyet foglal csak el, marad bőven hely a fényképeknek.

A memóriakártyát a fényképezőgépbe helyezés előtt írásvédetté kell tenni, a gép innen tudja, hogy bekapcsoláskor a CHDK-t kell töltenie (egyébként a kártya normál memóriakártyként működik, a gép nem veszi észre a CHDK-t). A CHDK futása közben a gép az írásvédettség ellenére minden további nélkül tudja írni a kártyára a készülő képeket.

Ha a CHDK felment, jöhet egy mozgásérzékelő szkript telepítése, én az MDFB-t használom (ez is 2008-ban frissült utoljára, a régebbi verziók problémásak voltak, itt a folyamatosan frissített fórumbejegyzés linkje, ahonnan elérhető a kurrens szkript). A szkriptet kicsomagolás után fel kell másolni a memóriakártyára, célszerűen a /CHDK/SCRIPTS könyvtárba, a CHDK ugyanis ott keresi először.

0,14 sec, már bőven elég

Egy kis tesztelés: miután megértettük a CHDK használatának alapjait (pl. a Quick Start Guide átfutásával), töltsük fel az MFDB szkriptet, egy géppel menjünk el erre a webcímre, és mérjük le, milyen reakcióidőt tud a kamera (nekem 0,09-0,15 másodperc a jellemző, jobb kamerákkal ez leszorítható akár 0,05 másodpercre is). Célszerű 0,30 másodperc alá lemenni a különféle (következő posztban részletezett) paraméterek kisérletezgetve történő optimalizálásával.

Ritka az olyan példa, amikor a webkettővel minden rendben van. Ha a rendszer véletlenül jól működik, jók a célok, felépül a közösség is, akkor nem lehet a dolgot pénzzé tenni.

Úgy tűnik, az Időkép SMS-riasztással sikerült a webkettő minden jó tulajdonságát összegyúrva olyan új értéket létrehoznia, ami tényleg csak ezen a módon működik.

A kezdeti időkben ők egy amatőr meteorológus-közösséghez kapcsolódó portál voltak. (Figyeljük meg, hogy a meteorológiát művelheti pár tucat profi is, állami támogatást tarhálva, de mennyivel nagyobb lefedettséget hoz pár ezer amatőr: ez ebben az esetben pontosabb időjárási helyzetképet és időjárási modellt eredményez; ezt csak sok amatőr tudja költséghatékonyan megtenni).

A globális felmelegedés korszakában a hagyományos, tévén keresztül nézhető meteorológia állandó problémája, hogy az időjárás nem általában rossz vagy katasztrófális, hanem csak pár helyen szélsőséges, de erről pont az érintettek nem tudnak előre, mert a tűzijáték közben nincs bekapcsolva a rádió.

Az Időkép riasztása a Twitter után a második olyan szolgáltatás, amely az SMS-t képes kihasználni (sőt, anélkül nem is működik igazán): a flottul működő, de nem mindenhonnan elérhető internetet kiegészíti a mobiltelefonok régebbi, lassabb, de mindig bekapcsolt és működő hálózatával.

Az SMS másik nagy előnye, hogy ez lehetővé teszi az információ személyre szabott küldését, és ami ennél sokkal fontosabb: a személyre szabott fizetést is.

A rendszer jelenleg félkarú óriás, hiszen csak egy, előre beállított területen működik, az igazi megoldás (ahogy én ezt már korábban szerényen bátrokodtam kommentben felvetni) nyilván a felhasználók földrajzi helyzet, azaz (az egyébként a népűrűségtől függő felbontású, azaz frekventált helyeken pontosabb) cellainformáció alapján történő infromálása. Így a zivatarokra és egyéb eseményekre egy cella összes (előfizetett, vagy, ha a katasztrófák megelőzése "nem pénz kérdése", akkor bekapcsolt) telefonjának tulajdonosát figyelmeztethetik, mint ahogy azt egy kósza kommentemben már régebben felvetettem. Ez még csak a (remélhetőleg közel-) jövő zenéje, de a fejlődés látványos.

Történelmileg úgy alakult, hogy a kereszténység bölcsen ráépítette ünnepeit a pogányokra, majd a komcsik ügyesenen a sajátjaikat a keresztényekre, majd az újonnan született demokrácia a sajátjait a komcsikra. Nagyszerű. Így nem kellett svarcban ünnepelni a Karácsonyt, viszont augusztus 20. tematikája kiegészült a tüzijátékkal és azzal, amit az ántivilágban vízi- és légiparádénak hívtak, most meg sehogy, azaz újonnan leginkább Red Bull ai Race-nek. És mindkettő milliós tömegeket vonz.

A Red Bull Air Race tiszta véletlenül kötődik Magyarországhoz, Besenyei Péternek komoly szerepe van a kitalálásában, az első igazit, próbaképpen, a zeltwegi repülőtér után pedig Budapesten rendezték. Azóta, amennyire jól tudom, mi vagyunk az egyetlen város, amely nem fizet azért, hogy a cirkusz eljőjjön.

Így a szervezők két legyet ütöttek egy csapásra: lehetett spórolni a (drága) légi parádén is, mert más szervezi, a Red Bull ritka gépeket is elhoz, de a rendszerváltás után haldokló programot több órásra, sőt, több naposra duzzasztja.

Arról meg, hogy a RBAR mennyi bevételt, el lehet (és érdemes is lenne) vitatkozni, az azonban valószínű, hogy augusztus 20-án a pesti szállodai szobák nagy része foglalt volt, és ez nem kis részben annak a tetemes tömegnek volt köszönhető, akik kimentek a légi parádéra és a tűzijáékra. (Az a tömeg, amelyik reggel tízkor ott volt, valszeg nem a tűzijátékra ment ki.)

Az nem meglepő, hogy vannak, akik Budapestet kétmilliós elfekvőnek képzelik el, ahol a léghangnyomássszint soha nem haladhatja meg a 30 decibelt. Nagyon öreg koromra valószínűleg én is ilyen leszek.

Az már jobban meglep, hogy ezt olyan emberek is a pokolba kívánják, akik két hete meg a Szigeten mulattak.

Az oldal webcímét a tr.im-mel lerövidíti, és a szöveges címmel és a kijelölt szöveggel együtt a vágólapra másolja. Például:

Parancs:

tr.im,

módosító:

as:  Mely megpróbálja a tr.im/as formára hozni alinket, ha alias még nem foglalt (nem biztos, hogy működik)

A Twitter kezd egyolyan új hálózattá fejlődni, amely egy bizonyos fajta kommunikációra alkalmasabb, mint más megközelítések, annak minden funkciójával együtt, viszont az internettel ellentétben nem decentralizált: egy cég viszi, ettől függ minden.

Emiatt egy-egy kiesés (akár előre betervezett karbantartás, de még inkább egy megugró forgalomnál beütő összeomlás, áramszünet, pénzzavar, vagy éppen a most felmerülő biztonsági problémák) egyre komolyabb károkat fog okozni, ami első körben a konkurencia (ha lesz olyan, értve ez alatt nem a külcsín majmolását, hanem az alaplogika átvételét és továbbfejlesztáését) megerősödését, később (remélhetőleg) a nyílt szabványokon alapuló együttműködés megjelenését fogja eredményezni.

A 140 karakteres limit most még jó (ésszerű kompromisszum a mobiltelefonok eléréséhez), de szügségszerüen el fogja érni a korlátait: ahhoz, hogy az információ jól kategorizálhaó legyen, (pl. geotaggelés) egyszerűen rövidnek tűnik.

Akár így, akár úgy történik, a Twitter el kell, hogy veszítse egyeduralmát: föltéve, hogy nem dolgozik nagyon-nagyon jól, ezen erők ellen.

Persze a Twitter egysávossághának van jó oldala is: mindent bele lehet tenni (sokféle alkalmazásból lehet beletenni az adatokat), és mindent ki lehet venni belőle (megfelelő szűréssel-kereséssel releváns információk jöhetnek belőle valós időben). Kizárólagos, hasonlóan a Wikipédiához. Nincs alternatíva.

Ahogyan a rövidebb ideig élő állatfajok gyorsabban reagálnak a környezetük változására, rugalmasabbak, úgy a Twitteren (köznevesülve: twitter), rövidebb ciklusideje miatt, is sokkal gyorsabban jönnek elő olyan jelenségek, amelyekre más webes szolgáltatásoknál hónapok, akár évek alatt kell reagálni. Emiatt a Twitternek egyre gyakrabban kell ad-hoc döntéseket hoznia, ötletszerű szabályokat alkalmaznia. Azt lehetne mondani, hogy a kormány egyre kevésbé van a cég kezében. Például:

• Sokkal gyorsabban lehet nagyszámú (mondjuk, egymillió) kapcsolatot szerezni, akár szoftverekkel is, ezt mostanában megpróbálják szankcionálni, kérdéses hatékonysággal
• Unatkozó tömegek néha hülye, ízléstelen topikokat dobnak fel, amelyek rövid időre felbukkannak a Trending Topicsban is, ezt cenzurázni akarják.
• Az iráni sajnálatos események során a Twitter nyakig belekeveredett a nagypolitikába, keresztbe tett a napisajtónak, és még a tervezett karbantartást is el kellett halasztania, felteszem, a cég akaratától teljesen függetlenül. (Kíváncsi vagyok, mikor fog egy rezsim annyira védekezésre kényszerülni, hogy tömegesen blokkolja a korszerű médiát, ezzel végül tömegeket víve az utcára, akik kivácsiak, mi van)
• Sokkal gyorsabban épülnek fel új közösségek, alakulnak ki új konvenciók (pl. hashtag). A tömör forma rákényszerít a rövidítésre, a közvetlenség és sallangmentesség pedig újítókészséget szül. Ami nem esik mindig egybe a cég akaratával.

Mindez az utóbbi egy-két hét termése. A Twitter (és részben a Facebook is) egyre inkább olyan dolgokkal kell, hogy foglalkozzon, aminek semmi köze az informatikához, de lassan a webkettőhöz sem. Mintha ezek a közösségek új társadalmi mechanizmusok kísérleti terepeivé kezdenének alakulni. Az embernek ilyenkor a technológiai szingularitás jut az eszébe.

A Google egyesítette az e-mailt, a chatet, a Wikipédiát, a fórumokat, és mindent, ami jó az internetben, úgy mondják. Megalkották az e-mailt, ami akkor lenne, ha ma találták volna fel. Sajnos, nem ma találták, fel, és attól félek, ez így is fog maradni. Amit csináltak, az egy kommunikációs megoldás rossz hangsúlyokkal.

A demo alatt megkülönböztetett figyelmet kapott a valósidejűség. Ez nem annyira fontos, mint amilyennek látszik, ha pl. nincs mobil hozzáférés, nem lehet kihasználni. Aki épp nincs gép előtt, azzal úgysem lehet valós időben kommunikálni, márpedig az átlagembernél nincsen mindig bekapcsolt gép. Bekapcsolt telefon viszont van, és erre rá is jött a Twitter, aminek a fejlesztői nagy hangsúlyt feketettek arra, hogy mindenhonnan elérhető legyen. Ennek volt ára a 140 karakter.

A Wave izgalmas vonásai a bemutatott gadgetek és robotok: ebből még ki lehet hozni sok mindent, a nagy kérdés viszont az, hogy kell-e a Waves a robotoknak, nem tudnak-e nélküle ellenni? Mért nem lehet egy azonnali helyesírásellenőrzőt egy e-mail vagy chatprogramba integrálni? Ehhez nem kell Wave, bár a szerveren tárolás kétségtelenül célszerűnek tűnik.

A Wavesben rejlő lehetőség (amire viszont nem történt egy szónyi utalás sem), az, hogy a blog- és fórummotorokat alkalmassá tegyék a Wavelésre, azaz, egy fórum egy topikja mostantól egy Wave-ként látsszon, és én ezen a felületen kommunikálhassak, taggelhessem a fórumot és annak bejegyzéseit, azaz a fórumokon megkaphassam a Wave-ben hozzáadott funkcionalitást. Ennek lenne értelme, mert így egy rosszul szervezett tartalmat idővel "gatyába lehetne rázni", el lehetne jól rendezni.

Ez viszont biztos, hogy nem fog bekövetkezni, egyszerűen túl macerásnak tűnik, és a Google prezentációban sincs rá utalás. A Waves fő problémája, hogy ez egy újabb, fölösleges kütyü: azoknak jó, akik már unják a régit, a nagy többségnek, akiknek minden újat megtanulni fárasztó, ez is csak egy púp lesz a hátán.

Öszességében úgy látom, hogy csináltak egy n+1-ik azonnali üzenetküldőt. Geekeknek jó lesz, egymás között.

Szeretek azon gondolkodni, hogy a webkettőből mért nem lett semmi, ami az emberiség gondolkodására úgy igazán átformálhatta volna. A valószínű válasz: mert azok, akik csinálják, tunyák, nem gondolták végig azoknak a szolgáltatásoknak a használatát, amiket terveznek, fejlesztetnek, üzemeltetnek. A webkettőt nem képzeli el senki külön diszciplínának, külön szabályokkal, az egyik programozást, a másik bizniszt lát csak benne, a lényeg meg vagy összejön, vagy nem. Mintha mindenki vakon tapogatódzna, aztán néha rátalálnának egy-egy kincsre.

Ezek a szájtok olyanok, mint a gépek, a felhasználók energiáját vagy gazdaságosan hasznosítják, és jól működnek, vagy nem. Pedig kevés dolgot kellene átgondolni ahhoz, hogy jól működjenek.

Minden kezdődik az első használatnál. A szájtok egy része a regisztrációt úgy elbonyolítja, hogy az embernek innen megy el a kedve az egésztől. Az fel sem merül, hogy kell-e egyáltalán regisztráció. A Wikipédia enékül is elműködik, és talán részben emiatt, jól.

A szájtok egy másik részénél nem értették meg, mennyire jó, ha a bevitt információt ki is tudjuk nyerni, a keresést nyűgnek gondolják, elintézik egy keresőablakkal. Egy jó helyen talán fel sem merül, hogy keresni szeretnénk, mert a jól szervezett információhalmazban más módszerekkel jutunk gyorsabban a keresett helyre (a kategorizálás/címkézés egy módszer, a linkelés egy másik, a bevitt információ minősítése, osztályozása egy harmadik, biztos vannak mások is). A szájton belül a bevitt információk (utólagos) szervezhetősége általában fel sem merül, amivel a keresők (Google), a linkmegosztó szolgáltatások (Delicious, Diigo) és egyebek járnak a legjobban.

Azt is célszerű lehet megéreteni, hogy az információt nem biztos, hogy az szeretné szervezni, aki létrehozta. Kevés olyan helyet láttam például, ahol egy fórumbejegyzést mások címkézhetnek.

Tipikus a fórumok esete: ha a hozzászólásokat lehet(ne) értékelni, akkor nem, vagy kevesebbet kelle(ne) moderátorokra költeni. Tipikus rossz példa a Lifehacker új szabályzata: törlik a regisztrációját még annak is, aki egy helyesírási hibára hívja fel kommentben a figyelmet, majd megnyugtatják, hogy korlátlanul lehet újra regisztrálni. Lehetetlenné téve az (akár jó, akár rossz) identitás látrehozását. Ezt a szabályrendszert direkt az arctalan vandálok kedvéért találták ki.

Az sem hátrány, ha valaki megérti, hogy ahhoz, hogy a szájtot rendszeresen látogassák, célszerű lehet vali olyat prezentálni, amiért ezt érdemes megtenni. Ha valahol rendszeresen ugyanaz a kevés információ jelenik meg, senki nem megy naponta kétszer vissza megnézni. Tipikus (pozitív) példa erre a Facebook kezdőlapja, ahol harmad-ötödannyi ember generál nagyságrendileg több információt, mint a wiw-en.

Ahol viszont működik, ott meghozza a gyümölcsét (Wikipédia, megint, vagy, egy, a napokban olvasott cikk alapján: Stack Owerflow).

Frissült, és használhatóbb lett első Ubiquity-szkriptem, ami a böngészőben kijelölt szövegrészt fordítja a Google Translate API segítségével. A lefordított szöveg előnézetben látszik. Elvben erről az oldalról is felajánlja a telepítést. (Az Ubiquity a Mozilla Labs egy Firefox-kiterjesztése)

Enterrel nyílik egy fül a Translate oldalán, innen ki lehet másolni és itt lehet javítani a szöveget, egy másik fülön pedig egy, az adott nyelven a Translatenál jobban fordító online szótár nyílik meg, a kijelölés első szavával. Így tanítható a Translate.

Egyelőre angol, orosz, német, angol, spanyol nyelv van, de másokat betenni sem nagy kaland.

Na, ennyivel okosabb lettem, megvan az első félig-meddig működő Ubiquity-szkriptem, ami a kiválasztott vagy beírt szöveget fordítja a Google Translate segítségével magyarra, akármelyik támogatott nyelvéből.

Ahol az Ubiq telepítve van, ott elvben fel is ajánlja installálásra.

Kool.

A Wikipédia fejlődése nyilvánvalóan más dimenziókban zajlik, mint sok más szolgáltatásé, mire a potenciális konkurencia ráébredt a létére, már sokszorosan nagyobb tartalommal és felhasználóbázissal rendelkezett, napjainkra az angol kezd kifogyni a megírható szócikkekből. Ezzel szemben a Linux piaci részesedését már vagy 15 éve méricskélik a Windowséhoz, mindig a következő éveket megjelölve a nagy áttörés valószínű időpontjának, de mégsem sikerült kimutatható változást elérni.

A két projekt fejlesztésében rejlő különbségek akkorák, hogy az informatikai rendezerek szinte két végletét jelenik: a Wikipédia szinte szívje magába a tudást, olyannyira, hogy mára gyakorlatilag elfogytak az angolul megírható szócikkek, ezzel szemben a Linux története folyamán folyamatosan ugyanakzokat az akadályokat képtelen áthágni.

• A legfontosabb, hogy csak egy Wikipédia létezik (igaz, több nyelven) azaz, meglepő módon, a monopolhelyzet végülis elősegítette a köz javát, mert minden tudás egy, átjárható helyre összpontosul. A számtalan, egymással (például az eltérő csomagkezelés miatt) többé-kevésbé inkompatibilis Linux-disztribúció ezzel szemben olyan, átjárhatatlan miniállamokat eredményezett, ami sok szempontból a szerzői jogokkal és szabadalmakkal terhelt világhoz hasonló. A Wikipédia egy monopóliumnak tűnő szabad világ, míg a Linuxok a szabadságnak álcázott tehetetlenség szimbólumai. Egyébként látva az Ubuntu fejlődését, komoly esély van rá, hogy megtörje a jeget.
• A Wikipédia maga a koncentrált, jól szervezett tudás fellegvára, a Linuxra ezzel szemben a látens, informális, megtalálhatatlan, kibogozhatatlan tudásmorzsák utáni keresgélés a jellemző. Nincs egységes tudásbázis (de szétszórt sem igen: fórumokon kell gurukat kérdezgetni, akik válaszukban a guglizást javasolják), ami lenne, az is a felhasználóknak íródott elsősorban, holott a hardverproblémák megoldásában például kevesen akarnak közvetlenül részt venni, rábíznák azt a gépre.
• Míg a Wikipédia használata magától értetődően indul, és könnyű beleveszni, a Linux bármilyen fokú használatát nehéz elkezdeni és továbbfejleszteni (minden az oprendszer újratelepítésével kezdődik, a nem-archiválhatóság és nem-visszaállíthatóság miatt - "el ne rontsam" - meglehetősen kevés hely jut a kísérletezésenek, a módosításnak). A kevés felhasználó elhanyagolható része vesz részt érdemi fejlesztésben.
• Általában igaz az, hogy a Wikipédiánál egy hiba előidézéséhez (akár a vandálkodás esetén) sokkal több erőfeszítésre van szükség, mint a helyreállítáásához (a teljes archiválhatóság áldása), addig a Linux esetében egészen kis félrenyúlások is okozahatnak komoly, napok (nálam évek) alatt megoldható bajokat. Ami azért furcsa, mert a programok, konfigfájlok, főleg a mai nagy háttértárolókon, elhanyagolható helyet foglalnak el, csak ezeknek az archiválására volna szükség.
• A kísérletezés lehetősége: a Wikipédián az ember akkor is belevág egy szócikkbe, ha teljesen bizonytalan, hogy be tudja-e fejezni. Megteszik mások helyette. Egy oprendszer konfigjánál ez elképzelhetetlen.

A nagy kérdés persze az, hogy sikerül-e egyszer olyan oprendszert (vagy általában, szoftvert) írni, amelynél megoldott a "kockázatmentes" továbbfejlesztés vagy változtatás, amely olyan hatékonyan tud apró hozzájárulásokat is hasznosítani, mint a Wikipédia.

A TechCrunch szerint a webes zeneszájtok haldoklanak, (vagy fizetőssé válnak, mint a Last.fm) nem utolsósorban a hanyatló lemezeladásaikat féltő kiadóknak fizetendő jogdijak magas volta miatt.

A megoldás pedig lehetne egyszerű és elegáns is: a kínálatból le kellene venni a legdrágább kiadók zenéit, egyre lejjebb menve egészen addig, amíg a szájt nyereségessé válik. Így valószínűleg csak az amatőr zenészek maradnának, a nagy kísérlet pedig abból állna, hogy lehet-t élvezhető produkciót csinálni (még) ismeretlen előadók zenéiből. A meglévő, ismert előadók alaján belőtt ízléshez választaná a gép a zenéket, aztán menne minden a megszokoott kerékvásásban.

Ha bejönne, egyszerre lehetne a szerzői jogi problémákat a tehetségkutatással egybe kapcsolva megoldani. Igazi forradalom lenne, az alkotás forradalma.

Hopp, időközben az ötletet meg is valósították, bár a Free Music Archive jelenleg mindösszesen 5000 számból áll. Egyelőre nem túl nagy választék, majd visszanézünk egy fél év múlva.

A hét híre, hogy a külföldiek számára fizetőssé válik a Last.fm, de csak a lényege, a rádiója, mert Amerikán, Anglián és Németországon kívül (még, illetve, ezután: már) nem tudják reklámbevételekből fedezni a költségeiket. Érdekes elképzelés, mert az első napon valószínűleg sehol nem voltak nyereségesek, az, hogy speciel Magyarországon még most sem azok, nem jelenti azt, hogy a lassabban fejlő dő magyar piacon nem is tudnának azzá válni, csak nem volt türelmük erre. Hogy teljes legyen a boldogság, megtiltják a rádiószolgáltatásuk mobil felhasználását is, ami keresztbe tesz az amerikai felhasználók egy részének is.

Ami a dologban szerintem érdekes, az az, hogy ezzel

• Gyakorlatilag becsukják a kapukat az új felhasználók előtt, hiszen nem valószínű, hogy 3 Euróért valaki nekiállna kíséletezni. A növekedési ráta nulla lesz az új piacokon. Kecsegtető kilátások.
• Akkor, amikor minden sikeres vállalkozásnak ötösével jelennek meg a klónjai, amik megrpróbálják lenyúlni az eredeti szolgáltatás felhasználótáborát, akkor a Last.fm szinte felszólítja a potenciális konkurenciát és felhasználói egy tetemes részét erre.
• A megjelenő konkurencián belül tuti lesz legalább egy olyan, ami valami alapvetővel többet tud, mint a Last.fm, és ezzel már magát a céget is veszélyeztetheti. Amíg volt egy jól menő cég, addig nem volt ötletbörze, hogy mit lehetne jobban csinálni, most majd lesz.
• A konkurens startupok nem kis része pont Last.fm mashupként működik, azaz a tudásbázist részben a Last.fm adatainak felhasználásával, ha nem is nulla, de mindenképpen lényegesen kevesebb munkával tudják felépíteni és használni. A recommendation engine maga nyitott, pl. ezt használja a TuneGlue, még a PirateBay is használja a Last.fm tudásbázisának egy részét. Vagy ezen szolgáltatásokat is valahogyan le tervezik zárni?
• A Google össze tudta hozni, hogy ma már bevételei tetemes részét a "külföldi" működésével szedje össze. Nekik sikerült.

Már most léteznek olyan szájtok, mint a songza vagy a MixTape, amik újítanak a Last.fm-hez képest. A mi ezekkel kapcsolatban az igazán érdekes, hogy egyik sem tud beszámolni arról (iletve nagyon titkolja), hogy honnan szerzi a streamingelt zenét, amit játszik, ez a songza esetében valószínűleg a YouTube és egyéb videószájtok (mostabában lehalkított) videoklipjeinek hanganyaga, a MixTapenél titok.

A Last.fm rádióbezárós bulijának érdekes mellékszála, hogy akit ez nem zavart, mert csak a szájt tudásbázisát használta, az valszeg a vicseszterén tárolta a letöltött zenét (fúj, illegális), most nekik lett eggyel jobb. Az egész a kontrollált hozzáférés helyett a p2p felé viszi el a zenehallgatást.

Különféle hozzászólások szerint a zeneipar megvette és szépen le is építi a Last.fm-et. Zavarja őket, hogy létezik működőképes megoldás is.

Csak rá ne jöjjön valaki arra, illetve ki ne fejlessze a technológiát arra, hogy esetleg a p2p hálózatokról is lehet zenét streamingelni, illetve a Last.fm recommendation enginejét egy p2p keresővel összekötni sokkal nagyobb zenetárat lehet kiépíteni, mint amit egyáltalán el lehet képzelni, mert akkor sem a Last.fm-nek, sem a RIAA-nak, sem senki másnak esélye sem lesz arra, hogy a létező legjobb zeneszájtot, (magát a felhőt) bezárassa.

Ellentétben konkurenciával, a FiendFeed igyekszik többet kihozni az RSS-ből, mint amire eredetileg tervezték.

Az RSS, mint protokol alkalmatlan arra, hogy segítségével gyorsan zajló eseményeket kövessünk, az RSS-olvasók nem szeretnek 5-10 percnél gyakrabban frissíteni, és az összes, egyébként ritkán frissülő forrás folyamatos csekkelése sok erőforrást igényel. A FriendFeed emiatt a SUP-ot (Simple Update Protocol) is használja, így az RSS következő frissítése nem 10, 30 perc vagy akár több nam múlva, hanem másodperceken belül megtörténik, így szinte valós időben jut el a hír a klienshez. Arról nem is beszélve, hogy a Friendfeen "házon belül" megold olyan problémákat, mint az autentikáció, amit az RSS-kliensek, kb 5 év fejlődés és az elterjedés csodavárása után, még 90%-ban nem tudnak.

A Friendfeed újonnan fejlesztett kliensprogramja, a Notifier felhasználói interfésze is ennek megfelelő, ha esemény van, figyelmet követel magának, egy új popuppal (nem ablakban, hanem buborékszerűségben, ami 8 másodperc múlva eltűnik) és egy klikkeléssel már a böngésző új fülén járunk. Se több, se kevesebb, mint ami kell, a híraggregátor nem keveri magát össze a böngészővel (mesés).

A program megvalósítja azt, amit 2009-ben elvárnék egy programtól, az Adobe Airnek köszönhetően többplatformos, bár (korrekten használt, szétválasztott rendszergazda/kisfelhasználóvan működő) Windows alatt gyakorlatilag lehetelen bűvészkedés nélkül telepíteni, mint akármelyik másik programot (a Windowsok lélekben még mindig egyfelhasználós rendszerek). Az Air (vagy a Notifier, ki tudja, melyik) ráadásul mindig megpróbálja magát frissíteni, és ez állandóan jogosultság-problémákba ütközik. Indítás és suspend után meg alapból inaktív, mindig "be kell tolni", hogy menjen. Utána viszont már jó.

Ha ez egy béta, akkor oké.

Amikor tetszőleges költségvetési szerv munkájának tragikus színvonalát elemezgetik, gyakran felmerül, hogy azért az ő munkájuk sem leányálom, mert milyen hülye jogszabályokat kell alkalmazniuk, a jogalkotó így, a jogalkotó úgy.

Az óvodák tervezéséről szóló OM rendeletet olvasva, minden oldalon vagy kétszer beleszaladok abba, hogy bizonyos kérdéseket a "külön jogszabályban meghatározott" formulával intéz el a szöveg, ami nagyon jó, mert még csak tippet sem ad, hogy hol is keressem, pörgessem át a teljes magyar jogi korpuszt, hát ez elvárhetó egy írástudótól.

Vajon mikor készül el egy olyan jogszabálygűjtemény, amiben a jogszabályok megfelelően linekve vannak, neadjisten a linkek kétirányúak, hogy az is látszódjék, hogy egy jogszabályra melyik másik utal, hogy változtatáskor ne legyenek nyilvánvaló ellentmondások köztük? Ha létezik is ilyen, a Parlamentben még tuti nem használják.

Technikailag ma 20 éve lenne lehetséges. (Létezik, hogy a web pont ma 20 éves, a Linux meg 15?)

Ez a Gizmodon talált, az általam egyébként nem különösebben kedvelt TED-en bemutatott ketyere egy érdekes problémára mutat rá: látványos felhasználói interfészt fejleszteni lehet, de nem érdemes: a tíz ujjunk által nyújtott lehetőségeket már majdnem teljesen kihasználtuk, ennél lényegesen többet csak akkor fogunk tudni, ha a gépek közvetlenül a gondolatainkat tudják majd olvasni, ami talán nincs is olyan messze.

A kamerás-projektoros szerkentyűnek az inputja és az outputja is egyedi. Az inputként használt négy színes ujjal mindig ugyanaz a baj, mint az összes többi hasonló invencióval, pl. a Microsoft Surface-szel, hogy tudniillik a felkaroknak és a könyököknek a mozgása nem túl jól koordinált, sok hibát tartalmaz, "zajos", az ember nem véletlenül végzi a finom munkát a csuklóját letámasztva, a tíz ujjával. Így az ehhez hasonló beviteli eszközök mindig megmaradnak az érdeklődést keltő, de komoly munkára alkalmatlan dolgok világában, a bevitelre meg megmaradnak a különféle nyomógombok, tekerentyűk.

A kijelzőként funkcionáló projektor sem érdektelen, de azt mindenki tudja, hogy napon a színes LCD-k is gyakran láthatatlanok, hát még egy projektor. Ez csak akkor működne, ha a képet közvetlenül a szembe vetítjük. De ez meg reménytelenül bonyolult.

Még egy forradalmi változás képzelhető el könnyen: olyan billetnyű nélküli notebook, aminek az hajlékony érintőképernyője alatt a régi mátrixnyomtatóhéhoz hasonló, kis tűkből álló raszter van, így a látvány és a tapintás a hagyományos érzékelőkhöz nagyon haonlóah kapcoslódhat össze, a billetnyűk felirata és tapintható kerete is változtatható. Ezután már tényleg a gondolatolvasás jöjjön.

Konrád írása inkább kérdéseket tesz fel, én inkább válaszokat adok, bár természetesen nem mindenre.

Komoly  gazdasági változásokra akkor lehet számítani, amikor egy jószágból hirtelen olyan bőség lesz, hogy mindenki annyit vesz belőle, amennyit csak akar. Az ipari forradalmat az energia bősége idézte elő. Nem lett teljesen ingyenes, (ezt az olajmilliárdosok tudják a legjobban), de az izomerőhöz képest mindenképpen nagyságrendileg nagyobb bősége (pl. az energia szállíthatósága, tárolhatósága, transzformálhatósága) elég volt a forradalmi változásokhoz.

Az információs forradalomban az információ lett ingyenes, nem a szerzői jogi oldalról megközelítve (ebben az esetben ez részletkérdés), hanem abból a szempontból, hogy az előállítás, a keresés és a hozzáérés költségei lettek nullához közeliek.

Ahol sikerül lenullázmi ezeket a költségeket, mert ez nem mindenütt valósul -még- meg, ott föl sem merülnek szerzői jogi kérdések, mert ez senkit nem édekel.

Hogy miért? Mert ahol nagy mennyiségben lehet jó minőségű szabadon (CC, GPL alatt, pl.) másolható információhoz jutni, (információnak nevezve minden olyan dolgot, ami másolható, azaz ha valaki elveszi, at az eredeti tulajdonosa nem fogja hiányolni) ott senki nem akar azoknak fizetni, akik ezt pénzért árulják. (Költségként jelenik meg itt a szerzőijog-védők pereinek parája, a lebukás kockázata, a szűkös választék stb. is) Az információ feszabadulása tehát nem az általában elképzelt módion, a láncok levetésével valósul meg, hanem úgy, hogy a régi rendszerben működők hirtelen olyan (mennyiségű, minőségű) konkurenciát kapnak, amivel nem tudnak mit kezdeni.

És most jöjjön kedvenc példám, az ezeket talán egyedül megvalósító Wikipédia.

Azt ugyan mindenki tudja, hogy van, és jobban pörög, mint valaha, de azzal baromi kevesen foglalkoznak, hogy vannak konkurens termékek (pl. M$ Encarta, Britannica Online, stb), mert olyan sebességgel húzott el mellettük, hogy mire azok észbe kaptak, már nem volt esély bármit tenni ellene. Mi a siker oka, és mért nem sikeres sok más, hasonló (szabad) projekt?

A megoldás a "mindenkinek a szükségletei szerint, mindenki a képességei szerint" kádári elve, ami a nem másolható jószágok világában egy demagóg, de mindenképpen idealista gondolat, a másolható jószágok között viszont, ha nem is magától előálló, de mindenképpen megvalósítható.

A mikor a Wikipédiát használjuk, meg vagyunk győződve arról, hogy ez ingyenes, pedig dehogy. Minden ezredik ember belejavít valamit, és ez a javítás gyarapítja a közösség vagyonát, és mivel másolható (illetve, mivel egy és oszthatatlan), ez elvehetetlen, tulajdonképp megsemmisíthetetlen nyereség a teljes közösségnek. Akármilyen kicsi is a közreműködő szerkesztők aránya, az garantált, hogy a közvagyon csak növekedjen, és mindenki egyre többet nyerjen. (Az ilyen rendszereknek a vandalizmus ellen szükségképpen nagyon jól kitalált védelme van.) Viszont ez nem működik minden rendszerben, és az információs társadalom igazán nagy kérdése, hogy ezt szimpa emberi butaság okozza, vagy eleve megvalósíthatattlan.

Egy tipikus példa a rosszra a Linux. Az, hogy csak nagyon kevesen vállalnak fel egy oprendszer-újratelepítést, sok más momentummal együtt az elitizmus irányába tolja az egész vállalkozást. Az ezer és egy disztribúció megjelenése pedig a Wikipédiánál meglévő egy és oszthatatlan közvagyont töri szilánkokra, elvíve ezerfelé a fejlesztőket és a felhasználókat, ezzel együtt a legfontosabbat, a növekedési potenciált is.

Tipikus példa erre a rendszerkonfigurációs eszközök nagy száma: félig, háromnegyedig megírt konfig-prorgam szép számmal van, de egy sincs, ami az elejétől a végéig meg lenne csinálva. Arról most ne is beszéljünk, hogy a kontribúció mennyire bonyolult, pedig a Linuxszal kapcsolatos összes fórum kontribúció lenne, ha ezek könnyen kereshetőek lennének. Mindenki kérdését megválaszolták már valakhol, csak ki tudja, hol (melyik disztró fórumán, pl.) és milyen nyelven.

Ha ezek a rendszerek elkezdenének működni, akkor egy olyan társadalomban élnénk, ahol mindenki hobbiból csinálna mindent, az emberek nagy része valószínűleg semmittenne, de ezt is megtehetnénk, mert mindent robotok csinálnának.

Mert mondanom sem kell, hogy a mesterséges intelligencia megjelenéséhez is erre van szükség: sok-sok (egységes nyelven megírt), megosztható és megtanulható tapasztalatra, mert ha minden robot fejlesztője a nulláról kezdi, akkor (végtelenül) sok idő el fog tellni a zsákutcák végigjárásával addig, amíg az első robot öntudara nem ébred, mert pont a megfelelő tudással ruházta fel valami mázlista. (Eltekintve attól az egyébként valószínű lehetőségtől, hogy az első mesterséges intelligencia nem maga az Internet, így nígy betűvel írva, lesz, mert ott minden megosztott eleve és elérhető.)

Arról nem is beszélve, hogy a szabadalmakkal ugyanez van, nagy részük azért végzi a süllyesztőben, mert valami óriásvállalat megveszi, hogy más se fejleszthesse ki. (Mi lenne, ha minden szabadalmat, mondjuk, tíz év múltán, közkinccsé lehetne tenni?)

Valószínűleg nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a Twitter minden idők legellentmondásosabb webes szolgáltatása. Az egyik olalon impresszív növekedés mellett a fast web fogalmának meghonosítása, az újságok IT rovatainak címlapja, a másik oldalon a folyamatos lehalások és a finanszírozás (sőt, egyáltalán a finanszírozhatóság) teljes holmálya  van. Mindkettő elválaszthatatlan a szájt mögött működő teljesen egyedi logikától

• A Twitter legnagyobb kettőssége abban áll, hogy míg bárhonnan (SMS, IM, webes szolgáltatások tömkelege) lehet a rendszerbe üzenetet küldeni illetve onnan fogadni, azaz nagyon könnyen generálódik forgalom, ennek a forgalomnak nagyon kis része megy magára a webszájtra, azaz viszonylag reménytelen dolog pénzt csinálni pl. hirdetésekből. Így előáll a nagy forgalom-kis bevétel-szindrómának egy fokozott változata.
• A konkurencia egy része, pl. a Plurk ott hibázott nagyot, hogy a Twitter markáns alapgondolatát nekiláttak visszacsinálni: az input-output helyett a konkurenciánál az egyébként jól sikerült megjelenítés kapta a hangsúlyt, ez viszont kötöttségeket jelentett más helyeken: az igényes interfészt még okostelefonra is lehetetlen portolni, hát még SMS-ben elküldeni.
• Az SMS miatt 160 karakterre korlátozódó üzenethossz érdekesen bontja le a kommunikációs korlátokat: mivel ebbe a hosszba nem fér bele semmilyen udvariassági formula, megszólítás, elköszönés, ezzel elkopnak az ilyen szituációkra jellemző gátlások is, így vadidegenek kommunikálhatnak egymással. Ez a fórumokon is megtörténik, de ott egy adott téma köré csoportosul a beszélgetés, a Twitteren nem.
• A linkek beágyazásának lehetősége a 140 karakterben is hivatkozhatóvá tesz tetszőleges mennyiségű információt. Ezzel számos, sokkal összetettebb és specializáltabb szájt funciója átvehető. Pl. le lehet kérdezni egy címre mutató linkek számát, így a Twitter önmagában a Digg-hez hasonló szájtok funkcióját is átvesz, de egy portál is kiteheti tweet-be az új cikket, stb.

A grafikus felületre készített programokkal jelent meg a könnyű testreszabhatóság, az, hogy bármit ide-oda tehetünk a munkaasztalon. Ami elvben nagyon jó, csak a gyakorlatban kiderül, hogy az ilyen ide-oda pakolgatások 80%-ában (notebookon 90%-ban) a felhasználó semmit nem akart átállítani, csak egyszerűen félreklikkelt, és ennek issza meg a levét: a menü leugrott a munkaterületre, "Ezt hogyan kell visszacsinálni?" mivel ez nem a program utasítása, undo-val nem lehet.

A webes szolgáltatások közül erre a működésre tipikus példa a Netvibes, az ember itt is gyakran rendezi át a munkaterületet véletlenül. Van egy fogadásom, hogy a sosem elég gyors javascript-futtatások közben az erőforrások nagy része olyan funkcióra, a fogd-és-vidd műveletek várására megy el, amit a felhasználó a legeslegritkábban használ, legalábbis tudatosan nem.

A Chrome után a Firefox 3.1 beta2-ben jelent meg az új fülek létrehozásának új, az edigieknél félelmetesebb lehetősége: a fület lerántjuk a munkaterületre, és új ablakban nyyílik meg. Ugyanúgy értelmetlen az ötlet, mint az összes többi, de ha már megcsinálták, legalább vissza lehetne csinálni.

Mennyivel jobb lenne, ha az interfészek tervezői eljutnának odáig, hogy a munkaterületet le lehessen zárni, és akkor ne lehessen tönkretenni, ha meg valaki alkotni akar rajta, akkor kinyithassa.

Tavaly a Wikipédia fontosabb szócikkeit kiadták könyv formájában Németországban.

Most a Mediawiki  fejlesztői olyan kiterjesztést csináltak, amellyel bárki pikk-pakk könyvet állíthat össze kiválasztott cikkekből, amit letölthet PDF-ben, vagy kinyomtattathat. A dolog egyelőre a magyaron nem működik, az angolon viszont annál inkább.

Bármely szócikk és kategória mellett, a bal oldali toolbaron látszik a create book mező, itt az olvasott cikket vagy a kategória összes cikkét hozzáadhatjuk, majd a Show book-ra kattintva a cikkeket rendezhetjük, fejezeteket csináklhatuk. Szócikkek hozzáadása mellett ki lehet pl. választani, hogy csak bizonyos szintre minősített (Pl. kiemelt) cikkek, vagy egy cikknek bizonyos verziója legyen benne.

A GDFL licensszel való kompatibilitás miatt minden cikk minden végén az összes szerző nevét tartalmazza. Példának itt egy PDF-könyv a SETI-ről. Érdemes óvatosnak lenni, nagyon hamar össze lehet dobnitöbb száz oldalas és megabájtos enciklopédiákat.

Amikor papír kerül a kezünkbe, ritka, ha nem merül fel, hogy jegyzeteljünk rá (talán a csomagolópapírra nem). Ha megtalálunk valamit a telefonkönyvben, bekarikázzuk, ha kapunk egy faxot, rárajzolunk, ha könyvet olvas a bölcsész, belejavít. A legtermészetesebb, hogy az információ által indukált gondolatainkat oda írjuk, ahonnan az ötlet jött, rá a papírra, így minden egy helyen van.

Az informatika, bár már vagy 30 éve a papírmentes iroda ábrándja hajtja, erről a legelemibb tulajdonságáról (leszámítva pár szoftvert, azok viszont rosszul valósították meg) teljesen megfeledkezett: akármilyen fájlt nyitunk is meg, lehetetlen rá jegyzetelni:

• Nincs olyan program, amivel ezt meg lehet tenni, mert bonyolult (filmek)
• Nem értünk a program használatához, mert az bonyolult (AutoCAD)
• Tönkretesszök vele az eredetit (pl. grafika)
• A nézőprogrammal csak olvasni lehet, írni/menteni nem (Acrobat Reader)
• A tartalom dinamikusan változik (web)

Szerintem könnyen belátható, hogy óriási hiba volt, valamikor az első grafikus oprendszerek idején, (Akkortájt volt olyan "kegyelmi pillanat" talán utoljára, hogy mindent a Microsoft programjai intéztek, azaz ekkor még kvázi-szabványt lehetett volna csinálni, amit utóbb mindenki követ.) legkésőbb a Win 95-höz nem adtak egy olyan programot, ami leginkább az oprendszernek komponense, és tudja a következőket:

• Bármilyen fájlt megnyit valahogyan csak olvasásra, illetve együttműködik az olvasóprogramokkal
• Szabad vonalakat, nyilakat, szövegeket és hiperhivatkozásokat kezel
• Laikusoknak sem kell megtanulnia, például közös interfész minden elképzelhető fájlhoz és programhoz, vagy közös program minden fájlhoz
• Az eredeti fájl nem sérül, ha jegyzetelünk, de a jegyzet nem különül el annyira, hogy elkallódjon (pl. egybe tömörített fájlok, meta-adat vagy layerek)

Nehéz lenne ezeket a követelményeket egyszerre kielégíteni, főleg a néző program és a "skiccelő" integrációja tűnne kalandosnak.

Mindenesetre igény, az volna rá.

Érdeklődve figyelem azokat az embereket, akik részben koruknál, részben szocializációjuknál fogva nem kaptak lehetőséget arra, hogy gyerekként számítógépet tönkretegyék játékként is kipróbálják: teljesen másképp közelítenek a gépekhez. Ha megmutatunk nekik valamit úgy, hogy azt meg is értsék, el is kezdjék használni, majd mondjuk, egy év múlva visszanézünk, akkor a két populáció totál másképp viselkedik.

A gépekkel együtt felnőttek szinte biztos, hogy kipróbálják az új lehetőségeket, kombinálnak és felfedeznek, ők valószínűleg többet fognak tudni, mint amit nekik mutattunk.

A gép nélküli társaság szinte biztos, hogy, ha egyáltalán megmaradt bennük valami, kevesebbre fognak emlékezni, mint az eredetileg átadott tudás, meggyőzik magukat, hogy ez nekik mégsem kell, visszavonulnak a szűkös, de biztos rutinjuk mögé. Számukra a gép nem próbálgatni való játék, hanem drága irodagép, a többség meg a fénymásolóval sem szórakozik. Egy magyar nyelvű regisztráció meghaladja a képességeiket, gyakran az interaktivitás is kiesik (nem olvassák el a gép által közölt információt).

Ha a készülék elromlik, ezek az emberek szakembert akarnak hívni. Egy ismerősöm, vagy tíz éve, valami nevetséges probléma előkerülésénél ki is hívott egyet, aki a kiszállásért szemrebbenés nélkül bevasalt (akkor) 10 ropit, majd a probélma megoldása nélkül távozott. (Állítom, a gép bekapcsolása után 3 perccel, egy kis reinstall után, minden oké volt.)

Az egyik, messzire vezető kérdés, hogy napjainkban a játék (=kockázatmentes szimuláció) a problémamegoldás egy fontos szelete lett, a másik, hogy vajon a számukra hogyan lehet szoftvert fejleszteni? Velük mi lesz az információs társadalomban? Vagy az miattuk elmarad?

A Netbook nem más, csak egy olcsó PC - mondta Jen-Hsung Juang, az NVidia CEO-ja. Intel proci van benne és Windows XP-t futtat, némelyikbe vincseszter is került.

De a történet egészen máshonnnan indullt, az OLPC projekt eredetileg komoly kompromisszumok, kispórolt hardvereszközök (illetve beépített kurbli) árán próbált a népművelésre megfelelő, olcsó számítógépet készíteni. Az ötlet jó volt, a kivitelezés meg pocsék volt, így a sikert már az Asus aratta le az okosabban eltalált Eee PC-vel.

A gépre akkora kereselet indukálódott, hogy az eredetileg tervezett 200 dollár sokszorosáért lehetett árulni, így az eredeti kompromisszumokat sem kellett olyan szigorúan venni, a netbookok ma inkább divatból miniatürizált gépek, mint csökkent funkcionalitású, de bizonyos feladatokra alkalmas, hálózatorientált eszközök, és mint ilyenek, pont az eredeti feladataikat nem tudják maradéktalanul ellátni. Ma a legegyszerűbb példányok 50 000 Ft magasságában kaphatók, ez egy magyar iskolába még elfogadhatatlanul drágának tűnik, feleennyi viszont már beszélőviszonyban lenne az éves tankönyvcsomag árával, 3-4 évenként egy új géppel már komoly költségeket (és papírt, utánajárást, stb) lehetne megtakarítani.

Ha egyszer lefut a divathullám, és ezek a gépek tényleg ezt fogják csinálni, amire terveztettek, a processzort jobban kihasználó, a gépre jobban optimalizált Linuxok, pár giga flashmemória (akinek több kell, bedug egy pendrive-ot), Wifi, BT lesz az összes felszereltség, esetleg opcionális akkumulátorral, (viszont használható felbontású monitorral).

Azon meg el lehet lamentálni, hogy nem lettünk-e megint egy álommal szegényebbek, mert a netbookok elterjedése jelentheti azt is, hogy az egyre nagyobb teljesítményű asztali gépek világának, melyek egy idő után, növekvő számítástechnikai teljesítményük miatt, minket, embereket is leköröztek volna, befellegzett, oda lett a mesterséges intelligencia, hasonlóan más befuccsolt jövő-igéretekhez, például a csillagközi utazáshoz meg a robotokhoz képest.